Kapcsolat

Hol van Telki? Telki a budapesti agglomeráció nyugati szektorában, Budapest központjától 21 km-re, Budakeszitől 9 km-re nyugatra található, a Zsámbéki-medence északkeleti peremén. A tengerszint felett nagyjából 250 méteres magasságban, a Nagy-kopasz helység lábánál fekvő, kiváló természeti adottságokkal megáldott települést észak és kelet felől főként erdő, délen és nyugaton pedig nagyrészt szántó veszi körül. Telki levegője kristálytiszta, környezete festői szépségű, hiszen a nagy forgalmú autóutak elkerülik, a fővárostól pedig erdő és hegyek választják el.

Telki Buda felől Budakeszin keresztül, vagy Biatorbágy és Páty érintésével közelíthető meg a legkönnyebben.

Buda belvárosából, a Széna térről (a 789, 794, 795-ös) busszal 35, míg autóval 20 perc alatt juthatunk el Telkibe, míg Észak-Budáról, a Kelenföldi pályaudvartól (a 778-as járattal) egy 45 perces buszúttal érhetjük el a települést.

Telkiből közúton három településszomszédja érhető el: közvetlen nyugati szomszédja Budajenő, dél felé haladva az 5 km-re fekvő Páty, Budapest irányába utazva, a 9 km-re található járásközpont, Budakeszi városa.

Emellett, a községből az erdőn keresztül észak felé, mintegy 5 km-t gyalogolva eljuthatunk a közeli Nagykovácsiba is.

Bármilyen kérdéssel vagy kéréssel kapcsolatban kérjük, forduljon hozzánk bizalommal, örömmel állunk rendelkezésére:

GLOBALL HOTEL

Cím: 2089 Telki, Szajkó utca 39.

Telefon: +36 26 814 900, Mobil: +36 30 774 2553

Wellness központunk telefonszáma: +36 26 814 926, +36 30 722 7080

E-mail: globall@globall.hu

GPS koordináták: 47°32'32.0"N 18°49'48.6"E